Elindult az új gyülekezeti központ engedélyezési terveinek készítése

Istennek hála, nyár elejére a tervezők elkészültek az új gyülekezeti központ vázatterveivel, és ősszel elindulhatott az engedélyzési tervek készítése. Az engedélyezési terv készítésének célja az, hogy a tervezett építkezés jogszerűségét és megvalósíthatóságát a hatóság ellenőrizhesse, és ennek alapján kiadhassa az építési engedélyt. Az ősz során a vázlattervben kidoglozott irányok alapján...

Tovább

Jelentkezés konfirmációs felkészítésre

Ősztől KONFIRMÁCIÓI KURZUS indul FELNŐTTEKNEK és IFISEKNEK Felnőttek: aki még nem konfirmált, de szeretne, ill. aki már konfirmált, de megerősödne református identitásábanIfisek: 7. osztályos kortól azok, akik szeptember 1-ig betöltötték 13. életévüket, ill. ha dec. 31-ig betöltik, a kurzust vezető lelkésszel, és a szülőkkel való egyeztetést követve;  a kurzus két...

Tovább

Elkészültek az új gyülekezeti központ vázlattervei

Istennek hála, a tervezők elkészültek az új gyülekezeti központ vázatterveivel. A vázlatterv célja az építészeti koncepció véglegesítése, a telek és tágabb környezetének vizsgálata, illetve a későbbi szakági tervezések előkészítése. A tervezés során egyeztetések zajlottak a kerületi önkormányzattal, az gyülekezeti szolgálati ágakkal, az egyházkerülettel és számos szakági tervezővel. A következő hetekben...

Tovább

Többgenerációs gyülekezeti hétvége

Időpont: 2025. szeptember 26-28.Helyszín: SDG konferencia központ, Balatonszárszó A program (áhítatok, csoportbeszélgetések, éneklés, kirándulás és játék) pénteken 18 órától vacsorával kezdődik, és vasárnap 14 órakor ér véget. A hétvége költsége (3 nap/2 éjszaka, teljes ellátás): felnőtteknek: 37.000 Ft/fő ifiseknek (ifiházban): 26.000 Ft/fő 4-11 éves korig: 16.000 Ft 0-3 éves korig...

Tovább

Textilkiállítás a templomban

Szeretettel várunk mindenkit templomunkban a vasárnap (2025. május 19.-én) megnyíló kiállításra Szakács Zsuzsanna textilművész testvérünk munkáiból.

Tovább

Nagybörzsönyi gyülekezeti tábor – 2025

Idén 2025. július 9.-13. között kerül megrendezésre a gyülekezet nyári tábora. A tábori jelentkezéseket most is elektronikus formában várjuk az alábbi linken:Tábori jelentkezés Akinek nehézséget okoz a kitöltés, az bátran kérjen segítséget az istentiszteletek előtt vagy után a jelenlévő presbiterektől, szolgálóktól. Szerdától vasárnapig tart a programunk. Minden reggel imaközösséget tartunk,...

Tovább

Nagybörzsönyi gyülekezeti tábor

Idén 2024. július 10.-14. között kerül megrendezésre a gyülekezet nyári tábora. A tábori jelentkezéseket most is elektronikus formában várjuk az alábbi linken:Tábori jelentkezés A helyek már beteltek.Az utolsó jelentkezők várólistán vannak. Akinek nehézséget okoz a kitöltés, az bátran kérjen segítséget az istentiszteletek előtt vagy után a jelenlévő presbiterektől, szolgálóktól. Szerdától...

Tovább