

Idén 2024. július 10.-14. között kerül megrendezésre a gyülekezet nyári tábora.
A tábori jelentkezéseket most is elektronikus formában várjuk az alábbi linken:
Tábori jelentkezés
A helyek már beteltek.
Az utolsó jelentkezők várólistán vannak.
Akinek nehézséget okoz a kitöltés, az bátran kérjen segítséget az istentiszteletek előtt vagy után a jelenlévő presbiterektől, szolgálóktól.
Szerdától vasárnapig tart a programunk. Minden reggel imaközösséget tartunk, reggeli után, délelőtt zenés magasztalást követően meghallgatjuk a főelőadást, majd kiscsoportokban ebédig beszélgetünk. A gyerekekre ifiseink vigyáznak az előadások alatt, akik sokféle programmal, játékkal, kézművesfoglalkozásokkal várják a kicsiket! Ebédet követően lesz szervezett és szabad program is délutánonként. Maga a falu is sok szép látványosságot, érdekességet kínál, a természet csodást túrákra hív, de a közelben strand is található, az erdei vasút izgalmas utazással várja a természetet szeretőket. Este a vacsora után férfiak mesélnek a gyerekeknek, majd a felnőttekkel zenélünk, énekelünk és esti áhítat és személyes bizonyságtételek zárják a napot istenutakról, szabadulásról, kegyelmi megélésekről. Lefekvésig társasjáték, jóízű beszélgetések, utolsó este tábortűz és a jó falatok várják a résztvevőket. A KKF Nyári Gyülekezeti Tábor kiváló alkalom a gyülekezetbe nem rég kapcsolódóknak, de a szorosabb testvéri kapcsolatokra vágyóknak egyaránt! Szeretettel várunk mindenkit!
Az árakat az alábbi táblázatokban foglaltuk össze. A teljes ár személyenként 35.360,- forint, amely az étkezést, a szállást foglalja magában. A kisvasútra nem veszünk közösen jegyet. Az árakról itt lehet tájékozódni.
A gyülekezet és az alapítvány szívesen nyújt támogatást: anyagi okokra hivatkozva senki ne maradjon otthon!
A gyermekek és szolgálók étkezését az alapítvány és a gyülekezet fizeti. A jelentkezésnél csak az ezen felüli támogatási igényt kell jelezni. A jelentkezéseket személyenként 10.000,- forint átutalása esetén regisztráljuk. Utalni az alapítvány számlájára (Külső-Kelenföldi Reformátusokért Alapítvány
Számlaszám: 16200151-18540501) kell. A megjegyzésben szerepeljen „Nagybörzsöny” és a jelentkezésben megadott név.
SZÉP kártyával is lehet fizetni, de csak a helyszinen. Ezt az összeget kérjük ne utalják előre!
Szállás díjak: (az IFA – idegenforgalmi adó – 18 évet betöltöttek számára fizetendő)
Éjszakák | Ár | IFA |
1 | 5 550 Ft | 450 Ft |
2 | 9 100 Ft | 900 Ft |
3 | 13 650 Ft | 1 350 Ft |
4 | 18 200 Ft | 1 800 Ft |
Étkezési díjak:
Étkezések | gyermek (1-10) |
felnőtt (11-) |
reggeli | 830 Ft | 990 Ft |
ebéd | 1 330 Ft | 1 650 Ft |
vacsora | 940 Ft | 1 200 Ft |
1 éves kor alatt a szállás ingyenes, az étkezést pedig a szülők intézik.
