Közösségünk református hagyományokra épül, új látásmóddal átitatva. Célunk, hogy akadálymentes gyülekezet legyünk, azaz fontosnak tartjuk, hogy bárki a lehető legkönnyebben kapcsolódhasson hozzánk.

Tanítás, közösség és gyümölcstermő élet, ezek a legfontosabb gondolatok a számunkra. Ezekre az alapokra épül gyülekezetünk, ötvözve régit és újat.

Vágyjuk megismerni és megérteni azt a világot, azt a kultúrát, amelyben élünk. Hisszük, hogy így tudjuk a legtöbbek számára a legérthetőbben elmondani mindazt, amit igazságnak ismertünk meg, és így lehetünk a legtöbbek számára áldássá a nagyvárosnak ebben a szögletében.

Teológiáról beszélünk teológiai frázisok nélkül, a Biblia tiszta üzenetét képviselve mai nyelven.

Legfontosabb értékünk az evangélium. Az a jó hír, hogy Jézus Krisztus végtelen szeretettel megváltott minket elveszettségünkből, ezért a mi Atyánk ölelésében élhetjük a mindennapjainkat, Szentlelkének világosságával, erejével, bölcsességével és derűjével.

Ezt az életet törekszünk élni, és megmutatni mindazoknak, akik csak vágynak rá, és nálunk vélik megtalálni azt.

Munkatársaink

Molnár Sándor

Sokat gondolkodtam azon, hogy ha valaki megkérdezné, hogyan határoznám meg önmagam, vajon mit mondanék. A legfontosabb, hogy megváltott ember vagyok: azaz, ismerem az életet Jézus Krisztus jelenléte nélkül. Ha ő...

Némedi Gusztáv

Végh Zsuzsanna

Végh Zsuzsanna vagyok, 1996-ban végeztem a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán, az ezt követtő évben pedig ugyanitt tettem sikeres második lelkészképesítői vizsgát. Férjnél vagyok, lakásunk a 13. kerületben van....

Bemutatkozás

A gyülekezet Isten családja, így beszél róla a Szentírás.

Ez a törekvésünk: családias közösség lenni és ennek megmaradni itt, a nagyvárosban.

Szolgálatunk

Gyülekezetünk szolgálata három pillér köré csoportosul: a behívó, a tanítványozó és a kiküldő oldal.

Behívó oldal

Senki sem úgy születik, hogy ismeri Istent, ezért szükségünk van arra , hogy közeledjünk Hozzá. Közösségként arra törekszünk, hogy ezt a közeledést minél könnyebbé tegyük azok számára, akik hozzánk érkeznek. 

Ha valakiben megszületett a vágy, hogy közeledni szeretne Istenhez, a vasárnapi istentiszteleteink, azon belül különösen is a Nyitott ajtó sorozatunk jó kezdet ebben. Az alapokról szervezett kurzus keretében a Keresztkérdések, és a Felnőtt konfirmáció alkalmaival beszélgetünk. 

Tanítványozó oldal

Jézus Krisztus parancsa az akkor még csak maroknyi tanítványa felé az volt, hogy tegyenek tanítványokká minden népet. Az ő engedelmességükből fakadt, hogy ma mi is részesévé lehetünk Isten nagy tervének, hogy megismerjük Őt, amit tett értünk, és hogy Hozzá térjünk bűneinkre bocsánatot kapva Jézusban. Arra hív el, hogy gyermekeiként éljünk, és a világ átformálódjon általunk. 

Bibliaóráinkon, különféle bibliakörökben, a Fiúság alkalmakon keressük Isten akaratát életünkre, kapcsolatainkra nézve.

Kiküldő oldal

Egy egészséges keresztyén közösség inspiráló, gyógyító, bátorító, de nyitott és befogadó is. Mindazt, amit Isten közénk elhelyez ajándékként olyan, amit szeretnénk megosztani másokkal is, azokkal, akiket szeretünk, ezért természetes, hogy hívjuk barátainkat, ismerőseinket is. Azok felé, akik pedig akadályoztatva vannak, hogy közénk eljöhessenek, azokhoz mi próbálunk eljutni Isten jó ízével, üzenetével. 

Gyülekezetünk igyekszik hátteret biztosítani misszionáriusunknak és a gyülekezeten kívüli szolgálatoknak.

Szertartások

Keresztelés

A keresztség számunkra a Jézus Krisztushoz való tartozásunk kifejezése, annak a jele, hogy az ő szövetséges társává lettünk. Gyülekezetünkben gyermekeket és felnőtteket egyaránt keresztelünk. A gyermekek esetében, a fennálló rendelkezéseink szerint csak megkeresztelt szülők és keresztszülők gyermekeit részesíthetjük a keresztség szentségében. Felnőttek esetében a keresztség és a konfirmáció együtt jár. A felkészülés ideje tíz hónap (október-május), és a Felnőtt konfirmációi kurzus keretein belül zajlik. A keresztség ingyenes. Az előzetes felkészítést lelkipásztoraink végzik.

Esketés

A házasulandók felkészítését lelkipásztoraink végzik. Bejelentkezés és előzetes időpont egyeztetés szükséges. A református fél esetében fennálló rendünk szerint keresztséget és konfirmációt feltételezünk, nem református fél esetében legalább a keresztséget. A felkészülés ideje alatt izgalmas utat járunk be a párokkal, megismerve mindazt, amit Isten a házasság kötelékei között két embernek és majdani családjuknak ajándékul szánt. Külső helyszínen nem, vagy csak indokolt esetben vállalunk esketési szolgálatot.

Temetés

Ravataloknál a gyülekezethez tartozó terület határain belül lakók esetében vállalunk temetési szolgálatot. Gyülekezetünk területi határai: Alsóhegy utca, Bocskai út, Karolina út, Tétényi út, Kondorosi út, Solt utca, Csákvár utca, Egér utca, Dél-budai tehermentesítő út, Balatoni út, vasútvonal a városhatárig, városhatár, M7-es autópálya, Beregszász út, Törökbálinti út, Érdi út, Németvölgyi út, Hegyalja út, Meredek utca, Hegyalja út az Alsóhegy utcáig. A temetési szolgálat rendjét a vezető lelkész koordinálja.  

Történetünk

A Budapest-Külső-Kelenföldi Református Egyházközség önálló élete 1950. január 1-vel kezdődött, amikor a Budapest-Kelenföldi Egyházközségből kiválva megalakult a Budapest-Külső-Kelenföldi Missziói Egyházközség. Az első istentiszteletek már korábban elkezdődtek a Bartók Béla út 141. alatti általános iskola tornatermében, majd 1949-től a Bartók Béla út 158. alatt, az ottani kovács- és bognárműhelyekből kialakított imaházban. A templom épülete Szabó István Ybl-díjas építész tervei alapján 1981-ben épült, a  parókia pedig 1996-ban épült fel. Az egyházközség több gyülekezetet plántált: a Farkasréti, a Gazdagréti és Őrmezei egyházközségeket.

Elérhetőség

Budapest Külső-Kelenföldi
Református Egyházközség
1115 Budapest, Ildikó tér 1.
Számlaszám: 11711034-20835402
Adószám: 19818355-1-43
(KÜLSŐ-KELENFÖLDI REF.EGYHK.)

Vezető lelkész: Molnár Sándor   +36 1 203-3701

kkrefegyhaz@gmail.com

A vasárnapi istentisztelet 10 órakor kezdődik gyermek-istentisztelettel és gyermekvigyázással.

Karácsony és húsvét első és második napján 10.00-kor van úrvacsorás istentisztelet.

    A templom megközelíthető M4 metróval, 19-es, 49-es villamossal, és a Kelenföldi Pályaudvarhoz érkező buszokkal (58, 103).

    A metrókijárattól balra kell tartani át az Etele téren, és az Etele út, vagyis a Kelenföld városközpont irányába kell indulni. A Somogyi úton átkelve balra a panelházak mögött kell haladni a Vahot utcában, és az első saroknál balra található a templom az Ildikó utca és a Vahot utca sarkán. A templom épületébe két bejáraton keresztül is megérkezhetünk: a Vahot utca felől, és az Ildikó utca 28. felől. 

    A templom nem klasszikus kinézetű, így mellette állva is nehéz ráismerni, de az lesz az 🙂