vissza

Gyakran Ismételt Kérdések

1. Miért szeretnénk új gyülekezeti központot?

Hisszük, hogy az Úr Isten komoly feladatot szán a gyülekezetnek itt, Budapest nyugati kapujában. Elődeink már az 1920-as években megfogalmazták, hogy Kelenföld e területe egyre jobban, benépesül és az ő megszólításukra kezdődött el a külső-kelenföldi misszió. Ez a tendencia azóta is folytatódik, sőt a környék immár egy forgalmas belvárosi csomóponttá, városközponttá vált. A pandémia előtt már látszott, hogy a jelenlegi templom és a parókia alagsora nem tudja kiszolgálni a gyülekezet mostani igényeit sem, és ez gátja a további növekedésnek. A presbitérium 2014-ben úgy döntött, hogy a helyhiány enyhítésére megpróbálja megszerezni a Fővárosi Önkormányzattól a Vahot utcai „lepényépületet”. Az Úrnak azonban már akkor más terve volt.

2. Mit jelent hogy gyülekezeti központ?

Ahogy egy modern gyülekezet élete nemcsak az istentiszteleti liturgiából áll, az épületeinek is ki kell tudni szolgálniuk a vasárnapi és hétközi alkalmak számos formáját.  Tekintve, hogy a posztmodern ember eltávolodott az egyháztól, ezért a klasszikus templom épületek idegenül hatnak számára. Tehát egy olyan gyülekezeti központ épületet szeretnénk, ami egyrészt az istentiszteletek mellett a hétközi alkalmakat is kiszolgálja, másrészt a posztmodern ember számára is könnyen átléphető, befogadó arculatot mutat.

3. Miért nem a régi helyen építkezünk?

Mostani templomunk telke már így is túlépített s a parókia is ezen a területen található. Ha itt szerettünk volna építkezni, akkor az építkezés idejére egyrészt vezető lelkipásztorunknak kellett volna egy új lakást keresni, másrészt az építkezés ideje alatt, akár hosszú évekig, a gyülekezetnek sem lett volna helye az alkalmai megtartására. 2023-ban a Fővárosi Önkormányzat helyi védelem alá helyezte az Ildikó téri templom épületet, ami bontási tilalommal is jár. 

4. Mekkora gyülekezeti központot szeretnénk?

A modern missziológia szerint a posztkommunista országok nagyvárosaiban a gyülekezetek jellemzően nem nőnek 350-400 fő fölé. Ez a létszám, ami még egyben kezelhető, e fölött már új gyülekezet alapításán érdemes gondolkodni. Ezért az új gyülekezeti központot egy 350-400 fős gyülekezetnek tervezzük, mintegy 245 fős istentiszteleti térrel, 45 fős karzattal, és az előtér felé további 50 fős bővíthetőséggel. Viszonyításképpen most 293 fő a gyülekezet hivatalos létszáma, templomunk befogadóképessége pedig 187 fő.

5. Miből lesz pénz az építkezésre?

Egy ekkora beruházás olyan mértékű költség, hogy a gyülekezeti összefogáson kívül, óhatatlanul szükséges egyéb források bevonása is. Gyülekezetünk a Dunamelléki Református Egyházkerülethez fordult segítségért. A Miniszterelnökség kezelő szerveként eljáró Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatást nyújt az Egyházkerületnek telekvásárlásra és a Budapest-Külső-Kelenföldi új gyülekezeti központ terveztetésére. Reménységünk van további támogatásokra is a kivitelezésre. Az épület ugyan egyházkerületi beruházásként épül, de az épület berendezéséhez, otthonossá tételéhez még komoly anyagi erőforrásokra, vagyis a gyülekezet támogatására lesz szükség. 

6. Hol épül az új gyülekezeti központ?

A Bartók Béla út végén a Vasút utca és a Kelenföldi utca sarkán, a Szent Gellért templommal szemben vásároltunk telket az Egyházkerület segítségével. A saroktelek ideális hely egy gyülekezeti központ létesítésére. A telek a  19 és a 49-es villamos megállójától 50 méterre, a Kelenföldi pályaudvartól 400 méterre fekszik:

https://maps.app.goo.gl/2L4UYNtBtKTjxk2K6

7. Mikorra készül el az új gyülekezeti központ?

A tervezési folyamat várhatóan 2026 elején zárulhat le. A most meglévő támogatások a tervezés végéig fedezik az építkezést, ezért a kivitelezésre a gyülekezet további támogatásokat remél. A támogatások megérkezésétől függ, hogy mikor indulhat el a kivitelezés mintegy 1,5-2 éves folyamata. 

8. Mi lesz a régi templommal?

Az Ildikó téri templom a szívünkhöz nőtt, hosszú évtizedekig volt a Külső-Kelenföldi gyülekezet otthona. Gyülekezetünk szeretné megtartani a helyi védelem alatt álló épületet, és valamilyen formában továbbra is az Úr szolgálatába állítani. Ennek kidolgozása még folyamatban van.

9. Miért érdemes imádkoznunk?

Imádkozzunk, hogy az épület felépülésére és használatára a gyülekezet lelkileg is készen álljon! Imádkozzunk, hogy az új épület, és benne gyülekezetünk be tudja majd tölteni az Úrtól kapott feladatát.

Imádkozzunk, hogy a tervezés és az építkezés rendben folyjon. Imádkozzunk a gyülekezeti központon munkálkodó gyülekezet tagokért, a gyülekezet közösségéért, a tervezőkert, a beruházókért, a kivitelezőkért!