A keresztyén házi közösségek eredete az ApCsel 2,46-ig eredeztethető, amikor is Lukács az első, jeruzsálemi keresztyén gyülekezet tekintetében a hívők istentiszteleti, közösségi életének kettős dinamikájáról ír. Itt azt olvassuk:
„Mindennap állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel voltak a templomban, és amikor házanként megtörték a kenyeret, örömmel és tiszta szívvel részesültek az ételben.”
Templom és otthonok. Nyilván más idők voltak azok, és más a ma, mégis látnunk kell, hogy manapság egy, az eddigiekhez képest egészen sajátos korban és kontextusban élünk.
A korról: ez a kor, amiben élünk, itt a nagyvárosban sajátos hatásokat gyakorol ránk. A három legfontosabb, egyben legnehezebb hatást így lehetne megfogalmazni: hajszoltak vagyunk, magányosak, és közösségre vágyunk. A legtöbb ember. A házicsoportok rendszeres megállást, közösséget és kölcsönös törődést jelenthetnek a számunkra.
A sajátos kontextusról: a járvány hatásait még igazán nem is tudjuk felmérni. Még jelen is van közöttünk, de mára újra sajátos kihívással kerültünk szembe: a háborúval, a háborús inflációval, és megannyi ezzel járó, el eddig ismeretlen nehézséggel, amiről valószínűleg nem is gondoltuk, hogy valaha részünk lesz bennük. Keresztyén kisközössében, ahol figyelhetünk egymásra, törődhetünk egymással, segíthetjük egymást, imádsággal állhatunk egymás mellé, jó reménységgel olyan pluszt nyerhetünk, amely megtartó erővé válik ebben a sajátosan új és nehéz környezetben.